Maurice Utrillo

Maurice Utrillo (Maurice Valadon, Párizs, 1883. december 26. – Le Vésinet, 1955. november 5.) francia festő, Suzanne Valadon fia.

Maurice Utrillo annak a Suzanne Valadonnak (valódi neve Marie Clementine Valadon[1]) volt a fia, aki kalandos előélet után vált neves festővé. A gyermek apjáról nem tudni, az anyakönyvbe azt írták, hogy az apa ismeretlen.

Bárki is volt az apa, Maurice gyenge idegrendszert és kétségtelen festői tehetséget örökölt tőle. Valadonék viszonylagos jómódban éltek, a modellkedés, a festés, majd Mousis támogatása adta ennek anyagi alapját. Suzanne a gyermeket iskolába járatta. A Montmartre-on laktak, néha a Cortot utcai műtermes házban, majd Mousis házat vett Pierrefitte-ben. Maurice innen vonattal járt be Párizsba, a délután visszainduló vonatra azonban általában sokat kellett várni, ami lehetőséget teremtett a fiúnak a csavargásra és a korai italozásra, és már tizenhat évesen a kocsmák törzsvendége lett. Mindez oda vezetett, hogy tanulmányi eredményei egyre rosszabbak lettek, nem is tudott levizsgázni. Kivették az iskolából, és egy bankban helyezték el gyakornoknak. Italozása miatt azonban hamarosan innen is kirúgták. Az anyjánál élt, semmittevéssel töltötte az idejét. Ha kimozdult, berúgott, verekedett, vagy őt verték a rendőrök. Ekkoriban már jelentkeztek nála a mentális betegség nyomai.

Az 1906 körüli években találta meg stílusát: bensőséges hangulatú utcarészleteket, templomokat festett, rajzolt. Képeslapokat vásárolt, ezek alapján alkotott: a forma adott volt, ezt némileg átfogalmazta és színeket adott hozzá. Első vevői a kocsmárosok voltak.

Az első világháború kitörésekor Utrillót is besorozták, de nem volt alkalmas a szolgálatra, hazaküldték.

Az Utrillo-Valadon múzeum Sannois-ban (Île-de-France régió)

Festészetét egyre inkább elismerték, képeinek ára folyamatosan emelkedett. 1916-ban elmegyógyintézetbe került, ahol négy hónapot töltött. Anyja arra gondolt, hogy egy házasság talán jótékony hatással lesz fiára, ezért kiszemelt számára egy menyasszonyt, aki azonban az utolsó pillanatban megszökött. 1919-ben a Lepoutre galéria bemutatta festményeit, és ekkor futott be igazán: kedvező kritikák jelentek meg első, ún. „fehér korszakában” festett képeiről.[6] 1921-ben már tanulmány is megjelent művészetéről, Francis Carco tollából. Az 1920-as években kezdődött „színes korszaka”, képei kiszínesedtek, tarkák, de kellemes látványt nyújtanak. Ugyanakkor a festő teljesen elszakadt a külvilágtól, nem mozdult ki otthonról (eltekintve alkalmi rohamaitól, amikor elszökött otthonról, berúgott, megverték, hazavitték). Festményei révén egyre gazdagabbak lettek, még kastélyt is tudtak vásárolni.

1935-ben új korszak kezdődött Utrillo életében: megismerkedett egy gazdag belga özveggyel, bizonyos Mme Lucie Pauwelsszel. Összeházasodtak, Le Vésinet-ben megvették a Bourdelle-villát. Az asszony (maga is festett) jó hatással volt a festőre, támogatása és gondoskodása révén sokkal kiegyensúlyozottabb lett az élete. Lucie ugyanakkor kiválóan értett a reklámhoz, a marketinghez. Híres emberekkel, filmcsillagokkal fényképeztette magukat, gondoskodott az állandó sajtóbeli jelenlétről. A festmények ára magasba szökött, az állam is elismerte művészetét, megkapta a Becsületrendet.

Emberi alakokat gyakorlatilag sohasem festett. A tájképein megjelenő alakok elnagyoltak, a korai képek jellegzetessége a hátulról festett, kerek fenekű női sziluett, aki mindig jobbra fordítja a fejét.

Forras : Wikiprdia