1861-ben Párizsba ment festészetet tanulni, de próbálkozása kudarcba fulladt. Siralmas állapotban tért haza. 1862-ben tett újabb kísérlete viszont sikeresnek bizonyult. A Svájci akadémiára jelentkezett, és közeli barátságba került Pissaróval, Monet-vel, Renoirral, Sisley-vel. Két év múlva visszatér Aixba.
Az impresszionistákhoz tartozott, de nem értett teljesen egyet velük. Az apró festékfoltok alkalmazása a suhanó benyomások és fényhatások érzékeltetésére számára nem volt elég világos módszer. Maradandó és összefogott művészetet akart teremteni. Ötvözni szerette volna a klasszikus hagyományt a kortársi realizmussal. Így jutott el a formák tüzes tanulmányozásáig.
Párizsi tanulmányai alatt még romantikus stílusban, dicsfénnyel körülvett drámai hősöket festett.
1870. után kezdett a szabadban festeni. Auvers-sur-Oise-ba költözött, ahol Pissarro hatására képei világosabbak, fegyelmezettebbek lesznek. Témát vált és ettől kezdve igyekszik létrehozni a klasszicizmus nagy léptékű, határozott formáinak és modern szín- és modellkísérleteinek a kombinációját.
Csendéleteket, provence-i tájakat fest.
Forradalmi felismerésének lényege, hogy a színek nemcsak a forma körbehatárolására, hanem annak kifejezésére is alkalmasak. Elveti a távlati szerkesztést, hogy másféle térhatásokat is érzékeltetni tudjon, kizárólagosan a színek használata révén.
1895-ben Ambroise Vollard kiállítást rendezett képeiből. Festményein a tárgyak egyre inkább geometriai alakzatokká válnak, s a téma egyre jelentéktelenebb lesz.
Élete makacs küzdelem volt művészetével. Küzdelem, hogy az előtte lévő háromdimenziós világot összebékítse vászna kétdimenziós korlátaival.
Késői éveiben csendéleteke, figurális festményeket és tájképeket festett.
Festés közben eltorzította a hagyományos perspektívát és a formákat, ekképpen teremtve harmóniát, stabilitást.
Szívesen festett aktot vagy fürdoző nőalakot tájban elhelyezve. A téma még impresszionista, de Cézanne már továbblépett, nemcsak azért, mert merészebben bánt a formákkal, hanem azért is, mert valami maradandót akart alkotni.
Utolsó éveiben szinte kizárólag tájképeket festett; mert rajtuk érlelhette ki leginkább stílusát, s természet után, a szabad ég alatt dolgozhatott. Számos helyszínre ért szívesen vissza, de a Mont Sainte-Victorie vonzotta leginkább.
Technikája melynek lényege hogy a kép struktúráját nagyrészt vékony, rövid színnégyszögeket alkotó ecsetvonásokból építette fel.
A Mont Sainte-Victorie-ról készült utolsó festményien még nagyobb szigorral alkalmazta ugyanezt a módszert, tömeget és formát mindinkább elvonatkoztatta a valóságos látványtól.
Cézanne geometriai formákból állította össze a képeit: téglaest, kúp, gömb.
A képen alkalmazza a komplementer színeket, ahogy más posztimpresszionisták is(kék-narancs, vörös-zöld, sárga-lila).
A kép három térrészre osztható: sötét – zöldesbarna; élénk és világos – sárga, piros; világos – kék
Ugyanazok a színek ismétlődnek hegy szinte beleolvad az égbe.
Cézanne azt vallotta, hogy a világ az övé, és úgy fordítja le a maga nyelvére, ahogyan akarja – ez a művész igazi szabadsága.
Forras : http://www.sze.hu/muvtori/belso/stilusok/posztimpr/postimpr2.htm
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése