Testi fogyatékosságát egész életében sajátságos öniróniával kezelte, önmagát sokkal jobban el tudta fogadni, mint környezete, elsősorban a rokonsága. Rövidre szabott élete ellenére Toulouse-Lautrec művei által megteremtette a századvég Párizsának mítoszát.
Gyermekkora és a betegsége
Grófi családból származott, Alphonse de Toulouse-Lautrec Monfa gróf és Adele Tapié de Céleyran grófnő első gyermekeként. Öccse csecsemőkorában meghalt. A Lautrec és a Tapié család közötti házasság nem volt ritka, szülei első fokú unokatestvérek voltak, így a beteg gyermekek születésének kockázata nagyobb volt az átlagosnál. Ma már tudjuk, hogy betegsége valóban genetikai rendellenességgel magyarázható, és neve püknodüszosztózis, azaz tömött csontúság. Lappangva, recesszíven öröklődik olyan, látszólag egészséges szülőktől, akik mindketten hordozzák a hibás gént, ezért a házasságukból született gyermekek 25%-a várhatóan beteg lesz. Toulouse-Lautrec viselte a betegség összes jellemző tünetét. Testmagassága mindössze 152 cm volt, és teste erősen aránytalan: a törzs méretei megfeleltek egy egészséges felnőtt törzsméreteinek, de végtagjai feltűnően rövidek, kezei, lábai kicsik, ujjai tömpék. A csontok kóros felépítése miatt hajlamos volt a csonttörésre, 14 és 15 éves korában egymás után eltörte mindkét lábát, ezután megállt a növésben, testi fogyatékos maradt. Koponyáján a kutacsok nem záródtak tökéletesen, ezért abnormális nagyságúra nőtt. Apja, miután megtudta, hogy fia nem lesz képes vele vadászni, lovagolni és más férfias játékokat űzni, többé szinte tudomást sem vett róla. Szülei házassága nem volt boldog. Anyja visszahúzódóan, csak fiának szentelte életét, mindig mellette állt, egész életét végigkísérő mély szeretet alakult ki közöttük. Gyermekkorától szeretett rajzolni, ezért a szülei tanárt fogadtak mellé. Betegsége idején is rajzolással töltötte az időt. Első mestere és barátja René Princeteau állatfestő volt, a fiatal Lautrec rajzai, legkorábbi festményei a lovaglás iránti érdeklődéséről tanúskodnak. Első jelentős művei portrék, amiket a családja tagjairól készített. A művész anyja reggelizés közben című képén a jellemábrázolás nagy érettségről árulkodik, pedig a festő még csak tizenkilenc éves volt.
Pályakezdés
Érettségi után nem tanult tovább, hanem 1882-ben beiratkozott Léon Bonnat festő műhelyébe, ahol elsősorban a rajztechnikáját javította. Egy év múlva átment a szintén akadémikus Fernand Cormon műtermébe, itt ismerkedett meg Vincent van Gogh-gal, Emile Bernarddal és más fiatal festőkkel. Fokozatosan kezdtek túllépni a hagyományos stíluson: kezdetben az impresszionizmus felé haladtak, majd modernebb irányzatokat választottak. A festői kísérletezés kora egybeesett a Toulouse-Lautrec életében bekövetkezett változásokkal. 1884-ben elhagyta szülei házát és átköltözött a Montmartre-ra, abba a házba, ahol példaképe, Edgar Degas is lakott. Izgalmas fotókat nézhetünk meg Toulouse-Lautrec életéről a következő videóban, az aláfestő zene: Claude Debussy egyik leghíresebb zongoraszvítje, a Suite bergamasque 3. tétele, a Clair de lune.
Henri de Toulouse-Lautrec teljes nevén Henri Marie Raymond de Toulouse-Lautrec Monfa festőművész, grafikus, a posztimpresszionizmus mestere városában született 1864. november 24-én. Testi fogyatékosságát egész életében sajátságos öniróniával kezelte, önmagát sokkal jobban el tudta fogadni, mint környezete, elsősorban a rokonsága. Rövidre szabott élete ellenére Toulouse-Lautrec művei által megteremtette a századvég Párizsának mítoszát.
Gyermekkora és a betegsége
Grófi családból származott, Alphonse de Toulouse-Lautrec Monfa gróf és Adele Tapié de Céleyran grófnő első gyermekeként. Öccse csecsemőkorában meghalt. A Lautrec és a Tapié család közötti házasság nem volt ritka, szülei első fokú unokatestvérek voltak, így a beteg gyermekek születésének kockázata nagyobb volt az átlagosnál. Ma már tudjuk, hogy betegsége valóban genetikai rendellenességgel magyarázható, és neve püknodüszosztózis, azaz tömött csontúság. Lappangva, recesszíven öröklődik olyan, látszólag egészséges szülőktől, akik mindketten hordozzák a hibás gént, ezért a házasságukból született gyermekek 25%-a várhatóan beteg lesz. Toulouse-Lautrec viselte a betegség összes jellemző tünetét. Testmagassága mindössze 152 cm volt, és teste erősen aránytalan: a törzs méretei megfeleltek egy egészséges felnőtt törzsméreteinek, de végtagjai feltűnően rövidek, kezei, lábai kicsik, ujjai tömpék. A csontok kóros felépítése miatt hajlamos volt a csonttörésre, 14 és 15 éves korában egymás után eltörte mindkét lábát, ezután megállt a növésben, testi fogyatékos maradt. Koponyáján a kutacsok nem záródtak tökéletesen, ezért abnormális nagyságúra nőtt. Apja, miután megtudta, hogy fia nem lesz képes vele vadászni, lovagolni és más férfias játékokat űzni, többé szinte tudomást sem vett róla. Szülei házassága nem volt boldog. Anyja visszahúzódóan, csak fiának szentelte életét, mindig mellette állt, egész életét végigkísérő mély szeretet alakult ki közöttük. Gyermekkorától szeretett rajzolni, ezért a szülei tanárt fogadtak mellé. Betegsége idején is rajzolással töltötte az időt. Első mestere és barátja René Princeteau állatfestő volt, a fiatal Lautrec rajzai, legkorábbi festményei a lovaglás iránti érdeklődéséről tanúskodnak. Első jelentős művei portrék, amiket a családja tagjairól készített. A művész anyja reggelizés közben című képén a jellemábrázolás nagy érettségről árulkodik, pedig a festő még csak tizenkilenc éves volt.
A művész anyja reggelizés közben
Pályakezdés
Érettségi után nem tanult tovább, hanem 1882-ben beiratkozott Léon Bonnat festő műhelyébe, ahol elsősorban a rajztechnikáját javította. Egy év múlva átment a szintén akadémikus Fernand Cormon műtermébe, itt ismerkedett meg Vincent van Gogh-gal, Emile Bernarddal és más fiatal festőkkel. Fokozatosan kezdtek túllépni a hagyományos stíluson: kezdetben az impresszionizmus felé haladtak, majd modernebb irányzatokat választottak. A festői kísérletezés kora egybeesett a Toulouse-Lautrec életében bekövetkezett változásokkal. 1884-ben elhagyta szülei házát és átköltözött a Montmartre-ra, abba a házba, ahol példaképe, Edgar Degas is lakott. Izgalmas fotókat nézhetünk meg Toulouse-Lautrec életéről a következő videóban, az aláfestő zene: Claude Debussy egyik leghíresebb zongoraszvítje, a Suite bergamasque 3. tétele, a Clair de lune.
A szülők aggódtak, és nem alaptalanul: Toulouse-Lautrec életmódja egyre inkább hasonult bohém barátaiéhoz. A 19. század végén a Montmartre-on egyre több kabaré és zenés kávéház nyílt, tele félvilági és alvilági figurákkal. Toulouse-Lautrec felfedezte ezt, a számára addig ismeretlen világot, és festményei, rajzai témáját egyre inkább ez a környezet adta: lóversenyek, kánkánt járó táncosnők, bohócok, akrobaták és prostituáltak keltek életre a vásznain. Álnéven szignálta alkotásait, hogy ne kompromittálja a családját. Fokozatosan lecsúszott abból a világból, amelybe született. A Montmartre éjszakai életébe Aristide Bruant költő és sanzonénekes vezette be; a nyolcvanas évek közepétől Toulouse-Lautrec szinte csak éjjel élt. Állandó látogatója a kabaréknak, egy ideig első és talán egyetlen szerelmével, Suzanne Valadonnal együtt, aki előbb híres festők modellje volt, majd maga is festő lett. A szórakozóhelyeken Toulouse-Lautrec ámulva nézte a divatos kánkánt, megismerte a híres táncosnőket, énekesnőket, akikről festményeit, litográfiáit készítette, s a lányok szerették emberségéért, gyengéd együttérzéséért. Sokszor járt a Montmartre nyilvánosházaiban, nem egyszer be is költözött oda. Megfestette azt a valóságot, amelyet a vendégek nem láthattak: a lányokat életük legintimebb pillanataiban, kuncsaftra várakozás közben vagy orvosi vizsgálat előtt. A helyszínen kis méretű tanulmányokat készített, s később a műtermében készítette el a bonyolultabb kompozíciót. A következő videón Lautrec képeihez az aláfestő zene: Offenbach Kánkán című tánca.
A Rue des Moulins szalonja
Kiállítások
Első kiállítása a törzshelyén, a Mirtilon kabaréban volt 1886-ban, majd a következő évben Toulouse-ban állított ki az Akadémia nemzetközi kiállításán, Treclau álnéven. 1888-ban a belgiumi „Exposition des XX” kiállításon tizenegy művét mutatta be nagy sikerrel. Részt vett a Függetlenek Szalonján olyan művészek társaságában, mint Seurat és Pissarro. Csatlakozott a festői avantgárdhoz, de megőrzött egy kis távolságtartást, hogy művészileg független maradhasson.
Litográfiák
1891-ben Pierre Bonnard tanácsára megismerkedett a litográfia technikájával, és elkészítette egyik leghíresebb plakátját, a La Goulue-t. Ezzel belépett az alkotói érettség korszakába, a gyűjtők és kiadók által igen kedvelt festővé vált, s a kritika is meleg fogadtatásban részesítette. 1896 elején a párizsi Manzi-Moyant Galéria nagy kiállítást rendezett képeiből.
A kilencvenes évek eleje termékeny időszak volt életében, ekkor alapozódott meg hírneve, számtalan litográfiát készített, szinte minden műve nagy sikert aratott. Tehetségével alkalmazkodott az új kommunikációs formához: amikor plakátot készített, lapos foltokban kevés színt használt. A japán rajzok és más festők inspirációjára igen merész megoldásokat engedett meg magának: a rajzot szinte az absztrakció határáig szintetizálta és mesterien hangolta össze a lapos színfoltokat a kontúrok csavart elemeivel. A végeredmény meglepően dekoratív. Ebben a stílusban készítette plakátjait barátjáról, Aristide Bruant-ról, a Moulin Rouge leghíresebb táncosnőiről, La Goulue-ről és Jane Avrilről, énekesnőkről és sok mindenki másról. A plakátok mellett különböző folyóiratoknak is készített illusztrációkat.
Utolsó évei
Utolsó éveiben visszatért korai évei kedvenc témáihoz, a lovakhoz, a cirkusz világához. Ekkor készültek Két kerekű kocsi pónilóval és A ló és az idomított majom című képei. Le Havre-ban készült egyik utolsó arcképe, az Angol lány Le Havre-ban című, amely Miss Dollyt, egy zenés kávéház pincérnőjét ábrázolja élettelien, de stilizált, dekoratív eszközökkel. A tíz éven át tartó éjszakázás, egészségtelen életmód nem maradt következmények nélkül, egyre gyakrabban panaszkodott általános gyengeségre. 1898-ban egész télen át krónikus alkoholmérgezésben szenvedett, hallucinációi voltak. Végül elszánta magát az elvonókúrára, amely 1899 márciusától egy évig tartott. Mikor úgy gondolta, meggyógyult, Le Havre-ba költözött. Ekkor készült képei sötétebbek, melankolikusabbak. Visszatért Párizsba, és újra elkezdett inni. Paralitikus rohamot kapott, részben lebénult. Édesanyjához vitette magát a malroméi birtokra, itt halt meg 1901. szeptember 9-én, harminchat éves korában.
Művészete
Munkásságát nem lehet skatulyába szorítani. Festészetének eredetisége megfelelt kivételes egyéniségének. Különféle forrásokból merített inspirációt, a barokk mesterektől éppúgy, mint a japán festőktől vagy a gótikus művészetből. Nem szakított a naturalista témákkal, de következetesen alkalmazta az ironikus látásmódjához oly közel álló szintetikus formát. Rajzai közel állnak a karikatúrákhoz, de szatirikus kommentárjai mindig tele vannak szimpátiával. Művei olyan művészeket inspiráltak, mint Rodin, Schiele, Munch vagy Picasso. Életében túlságosan beárnyékolta teljesítményét a két nagy kortárs művész, Paul Cézanne és Vincent van Gogh. A litográfus és plakátművész Lautrec már méltó helyre került a művészettörténetben, azonban mint festő, részben még mindig felfedezésre vár. Az összes alkotása megtekinthető a Toulouse-Lautce Foundation oldalán.
A következő videon a Lautrec legismertebb műveit nézhetjük meg, festményeket és titográfiákat, közben Georges Auric Moulin Rouge című dala szól a Mantovani Orchestra előadásában.
Forras : http://lib.ke.hu/index.php/blog-hetrl-hetre/27-evfordulok-esemenyek/669-150-eve-szueletett-henri-de-toulouse-lautrec
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése